Loading color scheme

Homoktövis bölcsőde

Mottó:„ Minden gyermek egyszeri és megismételhetetlen csoda, a hozzá vezető útnak is csodának kell lennie.”     /Erich. Fromm /


Bölcsődénk Káposztásmegyer II. lakótelep legszebb részén, erdősávval határolt zöldövezeti környezetben, lakóparkok közelében található.
Autóval és közösségi közlekedéssel egyaránt jól megközelíthető.
Bölcsődénk reggel 6.30-tól-17.30-ig tart nyitva.
Nyitvatartásunk bármely időszakában látogatható, telefonos egyeztetést követően szeretettel fogadjuk az érdeklődő szülőket.

Bölcsődénk 1990. szeptember 1-je óta üzemel. Korszerű, modern építészeti megoldásokkal épült téglaépület. A csoportszobák mérete a szokásosnál nagyobb.
Különlegesen kialakított kuckók, illetve a mennyezet megoldása teszi egyedivé az intézményt.
2014. októberétől bölcsődénk kapacitása a Széchenyi terv keretében megvalósuló bővítés eredményképpen az eddigi 130 férőhelyről 170-re nőtt.
Nagy örömünkre szolgál, hogy a bővítésnek köszönhetően hét gondozási egységben, 14 csoportszobában folyhat a  nevelő-gondozó munka, amelyet jó felkészültségű, sokoldalúan képzett szakembereink és az Ő munkájukat segítő technikai dolgozók végeznek.
Csoportszobánként a törvényi előírásoknak megfelelően 12-14 gyermek kerül felvételre, magas szintű nevelésüket, gondozásukat 2 kisgyermeknevelő végzi.
Csoportszobáink közvetlenül kapcsolódnak a fürdőszobához, és a teraszhoz, játszókerthez is. Minden gondozási egységhez külső mellékhelyiség és fürdőszoba is tartozik.

Mindennapjainkról
Szeretnénk bepillantást nyújtani Önöknek bölcsődénkről, gyermekeink mindennapjairól.
A szülők együttműködésével történő beszoktatás már hagyomány bölcsődénkben. A színvonalas alapellátáshoz minden személyi, tárgyi és higiénés feltétel biztosítva van. Alapprogramunk tartalmazza a pedagógiai munka alapelveit, melyek figyelembe veszik a 0-3 éves korosztály életkori sajátosságait, és a gyermekek értelmi, és érzelmi fejlődését biztosítja.
Napirendünk a gyermekek korához, fejletségéhez, igényeihez igazodó, segíti a gyermeket a társas lét szabályainak megismerésében.
Fontosnak tartjuk, hogy minden gyermek testi szükséglete ki legyen elégítve úgy, hogy közben lehetőségre legyen az önállósodásra.
Gondoskodunk az egyéni bánásmódról, az egyéni igények kielégítéséről.
Alapelvünk az átfogó esztétikai nevelés is, ami magában foglalja gyermekek esztétikai nevelését, valamint a környezet, épület, udvar esztétikáját egyaránt.
Ruházat
Bölcsődénk lehetőséget biztosít a Szülők számára, hogy saját, vagy a színben, formában szintén változatos bölcsődei ruházatot szeretnének gyermekeik számára igénybe venni. Segítséget szeretnénk nyújtani Önöknek azzal, hogy a ruházat egy részét (pl. a téli ruházatot, hálózsákot) mi biztosítjuk gyermekeik számára.
Pihenés
A gyermekek saját szükségeleteiknek megfelelően a napirendbe illesztve egy, vagy két alkalommal alszanak a bölcsődében. A nyugodt alvási körülmények megteremtése teszi lehetővé pihenésüket szobai, vagy a levegőn való altatáskor egyaránt. A kisgyermek számára fontos, hogy  a számára megnyugtató tárgyi környezet vegye körül, kiemelten az alvásához szükséges,számára megnyugtató játék, cumi legyen jelen.

 
Étkezés
A bölcsődében H.A.C.C.P. előírásoknak megfelelő befejező konyha valamint mosoda is üzemel. A konyhában friss alapanyagokból, dietetikus által tervezett étlap alapján történik az ételek előállítása, főzése. Szakorvosi igazolás alapján, külön speciális étrend szerint  biztosítjuk a diétás étrendet igénylő gyermekek ellátását is.
 
Tevékenységeink
A gyermek csoportok szervezésénél figyelembe vesszük a gyermekek korát, fejlettségét, létszámát. a napirend kialakításánál szempont a csoportok korszerinti összetétele, egyéni szükséglete.
A gyermekkor legfontosabb tevékenysége a játék. A gyermekek játéktevékenységéhez jó minőségű, változatos, minden korosztály fejlettségi szintjének megfelelő játékokkal rendelkezünk. Egész nap folyamán biztosítjuk a szabad játék lehetőségét, módjukban áll erre különböző helyiségeket használni. A csoportszobai szabad játék mellett felkínáljuk az alkotómunka kellékeit is (pl. színezés, festés, ragasztás, gyurmázás) is. Alapvető feladatunk a  mondókák, bölcsődei dalok ismételgetése,éneklése.
Emellett fontosnak tartjuk a szabad levegőn töltött időt, amennyiben ezt az időjárás nem teszi lehetővé ,a napi játéktevékenység helyszínei a tornaterek és a sószoba is.
Igyekszünk a természeti környezetet is megismertetni, bevonjuk a kisgyermekeket a közös növényültetésbe, ápolásba. Termésekkel ismerkednek, ezeket felhasználják játékaikba.
Rendezvényeink
Bölcsődénk sajátos arculatának alakításánál fő szempont, hogy a bölcsődei nevelés-gondozás a családi nevelés-gondozás kiegészítője legyen. Munkánk feltétele a jó együttműködés, a maximális bizalom. Ehhez biztosítjuk a napi kapcsolattartást, szülőcsoportos megbeszéléseket, egyéni beszélgetéseket.
Számítunk Önökre a Családi délutánként szervezett napjainkon (pl. mézeskalács sütés, farsang, apák-és anyák napja, gyermeknapi majális, ovisbúcsúztató). A szeptemberi beszoktatási időszakot megelőzően nyílt napot szervezünk, melyre a felvételt nyert gyermekeket és családjukat várjuk ismerkedésre, beszélgetésre.
Gyermekekkel zártkörű rendezvényeink, (pl. Húsvét, Mikulás fogadása ,bábszínház, zenebölcsi, Föld Napjához kapcsolódó növényültetés) vidáman telnek.
 
 
A szülők támogatására, együttműködésére számítunk céljaink megvalósításához.


Minden kedves családot szeretettel várunk!

Bejelentkezés személyes ügyfélfogadásra

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
14
15
16
17
18
19
21
22
23
24
25
26
28
29
30

Budapest IV. ker. 8.sz. Bölcsőde
e-mail cím: homoktovisbolcsode@ujpestibolcsik.hu
Részlegvezető: Farkas Anikó
Cím: 1048 Bp. Homoktövis u.104.
Tel./Fax.: 233-3736